Még ma sem térek egészen magamhoz a tegnapi felfedezéstől! Hölgyeim, el sem fogjátok hinni!

Csak nyugalom, Hortenzia, szépen lassan, nyugodtan, úgy mindent el fogsz tudni mesélni. Látjátok, drágáim, így kell nyugtatgatnom magam. Az elején kezdem a történetet, jó lesz így?

Tehát: az előadásra készültünk, és már sétáltunk is együtt Oleggel és Diótörővel, amikor hirtelen meghallottam az ismerős, csilingelő kacagást és megláttam a piros-zöld ruhácskákat a Főtérre tartó emberek között.

Nem tudtam tovább nyomozni utánuk, mert közben megérkeztünk a színházhoz, és Olegék furcsán néztek rám, hogy nem készülök a szokásos nagy belépőmre. Tehát rájuk mosolyogtam, és megjelentem szépen, ahogy kell, hogy mindenkit elkápráztasson az új ruhám. (Tudjátok, édeseim: az arannyal hímzett sötétzöld bársony. Ahogy megbeszéltük már.)

Elfoglaltuk a helyünket a jobb oldali, harmadik páholyban. Azért szeretem ezt a helyet, mert nem csak a színpad látszik csodásan, de a szünetekben szemügyre tudom venni az egész kisvárost, ki tudott eljönni, ki hozta el a gyerekeket, ki érkezett menyasszonnyal - hiszen megértitek, kedveseim. Most is bámészkodással töltöttem az időt - meg kell jegyeznem, hogy az előadás évről évre jobb, egyszer el kell jönnötök megnézni, de ezt a dalt jól ismertem már - amikor észrevettem őt.

Ott állt, kicsit tátott szájjal, a nézőtérre vezető ajtók függönye mögé rejtőzve, de igen ügyetlenül. Annyira lenyűgözte az előadás, hogy elfeledkezhetett a szokásos elővigyázatosságról, és egészen jól látható volt. Hatalmas kerek szemeit le nem vette a színpadról, apró kezecskéi szorították a bordó függöny szegélyét. Kis zöld kabátka volt rajta és piros-fehér csíkos vastag harisnya, olyan hatéves-forma kisfiú magasságú lehetett.

Egyszer csak észrevette, hogy nézem, és pisze, szeplős orrocskája egészen elpirult, de nem menekült el. Azonban két másik, egy kék és egy piros-pomponos kabátkás manó szaladt ki érte a függöny mögül, és elráncigálták.

Megvannak tehát a csínytevőink!

Szerző: Démétér  2016.12.19. 13:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csengettyuvarosmesei.blog.hu/api/trackback/id/tr512055709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása