Ó, ma hosszú, hosszú naplójegyzetre számíthattok, drágáim! Remélem, mindenki kényelmesen ül!

December huszonnegyedikén írtam nektek utoljára, amíg a finom vacsora után az ajándékozásra vártam. Oleg épp úgy fogadta az általam kötött apró babacipőket, ahogy vártam, vagy talán még boldogabb volt. Édes párom azóta is a hetedik felhőn jár, nekem pedig minden alkalommal könnybe lábad a szemem, amikor látom az örömét. Azóta már én is el merem hinni a legszebb hírt a világon: kisbabánk lesz! Még nagyon apró, de már a miénk, Olegé és az enyém, és a legjobban várt és szeretett kisbaba lesz a világon.

Nos. Megint elpityeregtem magam örömömben, de mostanra lehiggadtam, és folytathatom a mesélést.

Oleg adta át először az ajándékát, egy szépséges, vastag, lila borítékban. Kiváncsian nyitottam ki, és elállt a lélegzetem. A távoli nagyváros színházába szólt, egy Hamupipőke című balettelőadásra! Nem jutottam szóhoz.

• Ó, de… Istenem, Oleg, köszönöm! De hát hogy fogunk odajutni?
• Mindenről gondoskodtam, Zizi. Leleveleztem egy helybeli, szép szállodával, hogy ott töltünk majd egy hetet, és közben megnézzük az előadást is.

Csak szó nélkül a nyakába borultam.

Némi szipogás után átadtam én is az ajándékomat: a kötött babacipőcskét. Oleg meg sem tudott szólalni, csak szorított és szorított! Olyan boldogok vagyunk!

Megint sírok. Bosszantó lenne, ha nem lenne tulajdonképpen örömteli még ez is.

Ma pedig Edwinéknél jártunk, kedves unokaöcsémnél, aki egészen kivirágzott a házassága alatt. Nem leszek olyan képmutató, hogy letagadjam: eleinte bizony nem örültem, hogy Katkát, az erdész húgát tüntette ki érdeklődésével. Be kell látnom, hogy én tévedtem, és csodásan választott: Katka édes, okos, és ami a legfontosabb, nagyon szereti őt.

Mint az ebédnél megtudtuk, Katka kalapboltot szeretne nyitni a városban. Edwin félti, hogy nem ért a kereskedéshez, ami igaz is, de szerintem ilyen talpraesett lány feltalálja magát. Oleg velem értett egyet, és megígérte, hogy ha elhatározzák magukat: segít üzlethelyiséget találni a városban.