• Diótörő, kedvesem - kezdtem óvatosan - vagy szólítsam inkább Kázmérnak?
• Azt hiszem, jobb lesz most már, ha a Kázmérnál maradunk. - horgasztotta le a fejét Kázmér.
• Azt hiszem, sosem hallottam ennél romantikusabb történetet.
• Hogy tetszik mondani? - nézett rám Diótörő bambán, talán még a szája is elnyílt kicsit a csodálkozástól. De helyettem Oleg válaszolt.
• Kázmér, hisz gondoljon csak bele. Átutazta a világot, kitalált magának egy mesét, amiben benne élt, csak azért, hogy olyan lehessen, amilyen lenni akart. Nem bántott senkit, de álmodott egy másféle életet magának. Nem mondom, hogy okos dolog volt, mert nem az, de igazán romantikus.

Megszorítottam Oleg kezét. Úgy szeretem, amikor ilyen érzékeny. Épp erre volt szüksége Kázmérnek, azt hiszem.

• Azt tetszenek hinni? Illetve tényleg ezt gondolják?
• Igazán ezt gondolom, Kázmér - erősítette meg Oleg - de azt is gondolom, hogy ebben a városban nagy szükség lenne egy valódi és jó cipészre, míg a hercegi látogatások csak ünnepekkor érdekesek. Mit gondolsz, Hortenziám?

Elgondolkodva nézegettem Kázmért. Cipésznek kifejezetten jóképű, különleges figura lesz, talán több szívet is magába bolondít, mint hercegként.

• Tudja, mi lenne még ennél is romantikusabb? Megmenteni két bajban levő lányt. Úgy hallottam, hogy itt maradhatnának a kislányok, ha valakinek szüksége lenne rájuk. Önnek pedig épp egy hely kellene, ahol lakhatna és üzletet nyithatna. Igazam van?