Pihe-puha hó hullott a városra az éjjel. Álmosabbak is vagyunk a szokásosnál, még Oleg szeme is majd leragadt reggel. Fanni hatalmas adag kávét csinált a szokásos reggeli tea helyett - okos lány! Igaz: késett ő is, azt mondja, elszundikált ma reggel. Nem bántuk, legalább mi is pihenhettünk még egy kicsikét.

Délelőtt érkezett drága Olivér, óriásira nyílt, ámuló szemekkel és néhány utazóládával. Csillangó úr mosolyogva, udvariasan lépdelt mögötte.

• Nézd, kis drágám, ez lesz a szobád. - vezettem be Olivért a hálószobánktól balra eső, kerek ablakos, aranyos kis szobába. A gyerekszobával szemközti szobácska ez - arra gondoltunk, hogy ha a pici már nem lesz olyan pici, és a barátai átjönnek éjszakára, itt alhatnak. Esetleg Pötty és Sapi… de, nos, egyelőre más dolgunk van.
• Hogy tetszik? - kérdeztem Olivértől.
• Ez… ez… - Olivér csak ámult. Mire meg tudott szólalni, csak szégyenlősen mesélte: - Mi otthon négyen lakunk egy szobában. Sosem volt még saját szobám. És tükör is van! Meg vitorláshajós tapéta! Otthon mézeskalács-figurás tapéta van. Az is elég aranyos persze, de a hajók sokkal klasszabbak!
• Örülök, hogy tetszik. - mosolyogtam rá. - Nézd csak, ide teheted a holmidat. Ha szeretnéd, akkor holnap elmehetünk venni néhány gyerekruhát, de én szeretem a manócska-ruháidat is. Majd kitalálod, jó?

Olivér elég hamar elhelyezkedett, és lelkesen szaladt körbe a házban. Szerencsére Fanni már nem ijedezik, ha meglátja, és Margot mindig is képes volt helyre tenni, ha rendetlenkedett. Aztán - ha véletlenül túl szigorúan szólna rá, ami ritkán fordul elő - egy vigasztaló sajtos kekszet nyom titkon a kismanó kezébe.

Frufru is átjött az ikrekkel, sőt: a férjét is hozta a délutáni kávéra. A picik imádják Olivért, és Frufruval gyors számvetést tartottunk, de nem tudtuk eldönteni, melyikük a legnagyobb rosszcsont hármuk közül. Félek, hogy egy -két hét, és ők hárman téglákig bontják a házat. Haragudni persze nem lehet rájuk, hiszen olyan aranyosak, és mindig, mindig jót akarnak!