A történetem úgy folydogál előre, mint egy csermely, amelyiknek nem ismerem a forrását. Nem is keresem, hanem belelépek egy ponton, és hagyom, hadd vigyen tovább a folyó felé.

Sonia vagyok Csengettyűfalváról, tizenhét éves, és én vezetem a könyvtárat. Édes mama szerint a polgármester lányához nem illik, hogy dolgozzék, de őt nemigen érdekli a szalagos kalapokon és a karácsonyi készülődésen kívül semmi, amely komoly, tudományos vagy mélyértelmű. Én pedig még nyolcévesen elhatároztam, hogy könyvtárat alapítok ebben a kisvárosban, és a szellem napvilágával űzöm el a poros gondolatokat a környékünkről. Nagyon szeretem édesanyámat, de néha reménytelenül felszínesnek tűnik - máskor azonban meglepi az embert élesszemű megfigyeléseivel.

Papa a polgármester a városban. Sokszor ugratjuk vele, hogy néhány év, és ő lesz a Mikulás: egykor mogyoróbarna szakálla kétoldalt már egy-egy széles, hófehér csíkkal ékes. Hatalmas termete, kerek pocakja, oroszos akcentusát szépen kiegészítő mélyhangú nevetése mind tökéletes Mikulást formáznak, jóságos természete nemkülönben.Közel húsz éve vezeti a városkát, mindenki megelégedésére, így reméljük, hogy soká vezetheti még.

Pavel öcsémről nem sok szót érdemes ejteni: vad, komolytalan és szilaj, állandóan kócos, állandóan rohan, állandóan nevet. Könyvet sem sokszor láttam a kezében, és olyankor is kalózos, indiános kalandokkal ámítja kamasz fejét.

Én pedig - nos, én vagyok a család Okostojása. Mióta csak megismertem a betűket, azóta falom őket. Szépirodalommal kezdtem, de ma már szinte csak szakkönyveket olvasok, filozófiát, nyelvtant és teológiát, időnként történelmi regényeket, életrajzokat és földrajzi elemzéseket. Édes mama szerint néha megállhatnék megemészteni mindazt a tudást, amit összeolvastam, sétálhatnék a természetben vagy akár nevetgélhetnék a barátaimmal, de mit tudhatja ő, micsoda boldogság a tudás? Egyébként is: a legjobb barátnőm, Jolanda még nálam is komolyabb. Képtelenség vele nevetgélni. Gyakran ülünk hármasban - vele és bátyjával - a paplakban, és a lélek, a fennség, a halhatatlanság és hasonló témákról cserélünk eszmét. Igazán hálás vagyok, hogy maguk közé fogadnak, mivel mindketten idősebbek és sokkal tanultabbak nálam.

Nem voltam persze mindig ilyen komoly és tudatos. Édes mama azt meséli, apró gyermekként igazi kis totyogó voltam, mindenhova fel akartam mászni, mindenhonnan lebucskáztam és mindig elgurultam, mint egy pöttyös kis pulykatojás. (A szeplőimről később még ejtek szót, bár nem szívesen.) Napsugárnak becézett a család, ami igazán kedves név, de nem illik egy okos, öntudatos fiatal nőhöz, így kértem, hogy használják az igazi nevem, ami teljesen rendben van. Rám hagyták. Ma már csak Katka néni szólít a régi néven néha, különösen, ha vendégségben vannak nálunk. A könyvtárban sosem, pedig ott is sokszor találkozunk. Katka néni nagy barátja a romantikus regényeknek és a verseknek, és jó ízlése is van hozzájuk, mindig a legszebbeket választja ki. Talán el kellene olvasnom mindent, miután ő visszahozta, ahogyan régen tettem.

Katka néni a keresztanyám.