Nemsokára eljön az előadás napja. Idén nem sokat foglalkoztam vele, minthogy nem vettem ki a részem az előkészületekből - azt hiszem, úgy éreztem, túl sok a figyelem rajtam egyébként is. Nem mintha abból valaha is lehetne túl sokat szánni rám, de szeretek másokat is tündökölni látni. Katkám énekhangja például páratlan, alig várom, hogy hallhassam.

Ha már eszembe jutott, meg is látogattam Katkát. Tudjátok, drágáim, mire vett rá?! Korcsolyázásra! Csoda volt! Nem állítom, hogy különösebben ügyes lennék a jégen - nos, inkább két bal lábam van, ha őszinte akarok lenni - de még így is csodásan mulattunk. Hópelyhek tapadtak a hajamba, a ruhám hajtókáira, annyit estem-keltem, és abba sem hagytuk a nevetést.

Nagyon jó hangulatban tértem haza. A mostanra már szokásos felfordulás fogadott, de még Fanni sem vette a szívére, Margot pedig egészen megszokta, hogy mindent megkóstol, mielőtt főzne vele. Szegénykém még mindig emlegeti a cukor helyett sóval sült gyümölcskenyeret… rettenetes volt. Szegény Margot annyira szégyellte magát, alig győztük megvigasztalni. Különösen annyi nevetés közben.

Most a szőnyegek voltak gondosan megforgatva: a hátukkal felfelé. Mind. A bútorok pedig gondosan visszahelyezve a tetejükön a helyükre. Mégsem lehet Sürgő bácsi ügyetlensége… Ki fogom deríteni! Csapdát helyeztem el szerte a házban. Omlós, karamellás kekszek formájában, szép kis porcelántányérokon. És elhelyezkedtem megfigyelő pozícióban.

Szerző: Démétér  2016.12.15. 13:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csengettyuvarosmesei.blog.hu/api/trackback/id/tr5812042831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása