Épp a hét közepén járunk - három napra az előző adventi vasárnaptól, és három napra a következőtől. Valahogy varázslatosnak tűnik most ez a nap, a fenyőállítás már elég régen történt, a vonatozás pedig még távolinak tűnik. Mára nem ígérteztem Sürgő nénihez sem, és mivel jól haladtunk eddig, és szép kis halom ruhácska várja, hogy az adventi vonatozáson ajándékként találjon új gazdára, ma nem tervezek kötögetést sem.

Átszaladhatnék Frufruhoz… de valahogy nem indulok el. Vagy nézzem meg Cukorpálcika házában a kísértetet? Oleg mérges lenne érte. Diótörő herceg biztosan örülne a társaságomnak, de most nem vágyom harsány, katonás hangjára, állandó bókjaira, hegyes bajuszkájának látványára.

Hopp…! Mi volt ez?! A kilincs alatt zöld kabátka csücskét, csíkos zokniban szaladó lábakat láttam! Nem tévedhettem! De hiába futottam az ajtóhoz: nyoma sincs a szaladgáló betolakodónak. Viszont csilingelő gyereknevetés hallottam, vagy inkább kuncogást. Úgy hangzott, mintha sok-sok vidám üveggolyó gurult volna szét a fényes padlón.

Most pedig a hátam mögül hallottam ugyanezt! Mire hátrapördültem, már csak az ablakon túl láttam egy piros kapucnis, kék kiskabát vállát feltűnni.

Cukorpálcika házának kísértete kiszabadulhatott a házból? Vajon mi történik itt?!

Már szaladok is Frufruhoz. Beszélnünk kell!

Ahogy felkaptam a kabátom, és kirohantam az ajtón, átestem Sürgő bácsin a kapuban.

• Asszonyom, ne haragudjon! Ó, hogy én milyen kétbalkezes-kétballábas vagyok! Mindig láb alatt…!
• Sürgő bácsi, semmi baj - porolgattam a hótól szegény embert, és pakoltam vissza a kezébe a millió táskát és holmit, amit elejtett és szétszórt az utcában - csak tessék engedni, nagyon sietek!
• De asszonyom, én igazán annyira sajnálom! - Sürgő bácsi majdnem sírt.
• Ne haragudjon, rohanok, Sürgő bácsi! Mondom, hogy semmi baj! Nemsokára meglátogatom a családot!

Sürgő bácsi, szegény, igazán nagyon ügyetlen…

De van most ennél fontosabb is! Irány Frufru!