Éjszaka hó esett, és már nem csak puha, vékonyka szitálás: reggelre szikrázó lepel takarta be az egész várost. Álomi szépségű, szikrázó paplan fed mindent. Felébresztettem Oleget, és együtt néztük az ablakból a hulló pelyheket, meleg pldébe burkolózva. Meg sem hallottuk, ahogy Fanni behozta a teát.

Ahogy Oleg készülődni kezdett, azért én is felélénkültem. Sürgősen gondoskodnunk kell a kismadarak etetéséről! Ilyenkor a hó alatt nem találnak elég táplálékot maguknak, ezért szép kis színesre festett madáretetőket tettünk ki a városban mindenfelé, és magokat, bogyókat, szalonnahéjat és faggyút tettünk ki eleségnek. Amíg nem fagy nagyon, addig az itatásukról is gondoskodni kell, de egyelőre nincs madáritatóm. Kis színes tálakban teszem ki a vizet a ház közelébe, ahol melegebb van, nehogy befagyjanak a tálkáink.

Nagyon furcsa… apró nyomokat látok mindenhol a hóban, mintha szaladgáló kisgyerek-cipőcskék lenyomata mintázná az udvart. Nem is laknak a környéken kisgyerekek. Micike, a patikus lánya nyolc, sőt: lassan kilencéves nagylány már, és inkább ábrándosan olvasgat a szobájában, minthogy a hóban rohangásszon. Frufru ikrecskéi még csak négykézlábasok, csak néha emelkednek néhány totyogó lépésre a magasba, és akkor is csak segítséggel. Hirtelen nem jut eszembe a környékről több gyerek, messzebbről pedig felnőtt kísérő - azaz felnőtt lábnyom - nélkül nem jöhettek. Nem tudom elképzelni, mi lehet a megoldás. Szaladjak át Frufruhoz megbeszélni? Be kell vallanom: sokkal okosabb nálam.