Advent utolsó vasárnapja van: készülünk a szépséges, éves előadásunkra. Most lehetünk csak vidám vendégek, nem kell izgulnunk, mert egyikünk sem szerepel. Arra gondoltam, hogy sötétzöld ruhát veszek fel, tudjátok, az arannyal hímzett bársonyt. Zöldet ritkán hordok, de talán…

Mit hazudik Diótörő? - szegeztem a kérdést Olegnek. - Honnan tudsz erről? Miért nem mondtad? Várj csak, Zizi, szépen sorban válaszolok. Azért nem meséltem, mert nem tudok semmi pontosat. Csak annyit, hogy valami nem stimmel. Nem vagyok benne biztos, hogy nem orosz, de az akcentusa……

Nem is tudom, mit gondoljak. Igazán nem. Tudjátok, drágáim, kit fogtam? Senki más, mint Diótörő herceg nyúlkált be a szalon ablakán, és vett a süteményekből. Ő lenne a titokzatos kész, aki összekuszálja az életünket itt Csengettyűvárosban, és aki ezzel a sok kalamajkával…

Nemsokára eljön az előadás napja. Idén nem sokat foglalkoztam vele, minthogy nem vettem ki a részem az előkészületekből - azt hiszem, úgy éreztem, túl sok a figyelem rajtam egyébként is. Nem mintha abból valaha is lehetne túl sokat szánni rám, de szeretek másokat is tündökölni…

Újabb vendég érkezett a városkába, ha csak átutazóba is: Nyikolaj, Diótörő herceg öccse. Szintén csinos, magas, jóvágású férfi, de nem olyan méltóságteljes, mint a bátyja. Sőt, mintha mindig huncut fény csillogna a szemében. Mivel foglalkozik, kedves Nyikolaj? - kérdezte…

Egy fura gondolat ütött szeget a fejembe. Tegnap a Sürgő házban jártam, Sürgő nénivel konzultálni némi kötött ingecskékről és cipőcskékről, amikor Sürgő bácsi lépett a szobába. Nem is lépett: zuhant. Átesett a küszöbön. Ó, te sokballáb… - sóhajtott fel Amálka.…

Úgy döntöttem, ma is felkeresem Sürgő nénit. Tegnap a vonatozás előtt össze is tegeződtünk, így mostantól Amálkának szólítom - bár nehéz lesz, annyira megszoktam a Sürgő néni nevet. Karácsonyra szeretnék még néhány apróságot kötni, és tőle szeretnék még néhány…