Mára terveztük a nagy vendégséget a virágzó szilvafa alá, de ma megint morcosan kelt fel a nap, a szél a fák fölé kergeti a súlyos, fehér fellegeket. Édes mama egész gondban van: a megkomponált virágdíszei, a lakomája egészen máshogy fog mutatni odabent a súlyos kárpitokkal díszített, sötét ebédlőben, hát hol marad így a tavaszi hangulat?

Az az ötletem támadt, hogy a kerti asztalt hozzuk fel a teraszra: nagyrészt fedett, de mégis belátni a tavaszra ébredő kertet, szerintem tökéletes lenne. Édes mama megcsókolt, és “Az én lányom!” felkiáltással a kezembe pakolta a fehér damasztabroszt, vagy három ezüstvázát és két kristálytálat, mondván, hogy találjam fel magam. A nagy futkosásban el is felejtettem, hogy valaha is beteg voltam.

Délre megérkeztek a vendégek. Ott kerekedett a tálon a sonka, mellette a festett tojások, halmokban a friss zöldség, Édes mama gyönyörűséges kalácsokat sütött, és mindenhol finom, színes likőrök díszítették az asztalt kristályüvegekben. A hölgyek pasztellszínű ruhákban érkeztek, és az urak is elővették a világosabb öltözeteiket is, és elhozták a színes szalagjaikat is, amelyeket a fákra kötöttünk. Alig vártam, hogy a nap is rásüssön erre a tavaszi, csodás jelenetre. Kora délután meg is érkezett az áldott napsütés.

Ármin félrehívott, amikor már az édességeknél tartottunk - puncsos, túrós, habos finomságok kellették magukat a tálon.
-”Sonia, azt hiszem, beszélhetünk lassan a házasságról.” - a szívem is megállt egy pillanatra.
-”Ármin, mire gondolsz?”
-”Mondom, kedvesem, a házasságra. Nagyon fiatal vagy még, de az eljegyzést lassan meg lehetne ejteni. Azt hittem, hogy te is így gondolod.”
-”Hogyne... Illetve... Nem tudom.” - teljesen összezavarodtam.
-”Nem akarlak unszolni, de úgy érzem, hivatásomnál fogva...” - ezen folyton vitatkoztunk. Attól, hogy egyszer pap lesz, egyelőre még nem az. - “...nos, úgy érzem, hogy kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy szebb és őszintébb lenne akár még idén megejteni azt eljegyzést, és a házasságra pedig ráérünk még néhány évig.”
-”Ármin, én... nem tudom, mit mondjak. Teljesen váratlanul ért. Azt hiszem, nem nézek úgy rád...”
-”Mint eskető papra? De hát miért? Én mindig azt hittem, hogy én foglak benneteket összeadni.”
Nálam itt elszakadt a cérna.
-”Ármin, most azonnal magyarázd meg, hogy miről beszélsz!”
-”Kedves Napsugaram, rólad és a szerelemről. Florianról.”