A tegnapi készülődés olyan vidám karácsonyi hangulatot hagyott a házban, hogy reggel már csak nevettünk a keszkenőim fiókjában lapuló férfizoknikon és a reggelire szánt lekvároscsuporban kucorgó kacsapástétomon. (El ne felejtsem elmondani nektek a receptjét, drágáim, fantasztikusan finom!)
A kertben újabb meglepetés várt: a tegnap felakasztott tobozdíszek mindegyikén egy-egy csinos, csíkos cukorpálcika lógott. Jelnek tekintem: igyekszem mihamarabb meglátogatni Cukorpálca kisasszony házát. Úgyis borzasztóan kíváncsi vagyok a kísértetre! Nem lehet ellenállni ilyen érdekességnek!
Először azonban Sürgő néni várt. Egészen jól haladunk a kötnivalókkal: szép kis halomban gyűlnek a sapkák, sálak, kesztyűk, kézmelegítők. Sürgő néni csodálatos mellényeket és kabátkákat is köt, rénszarvas-agancs díszítéssel zöld-barna színekben az uraknak, hópelyhekkel díszített kék-fehéret a hölgyeknek.
Nézzétek, Sürgő néni kijött a ház elé köszöntésemre. Még a kacsákat is megetette közben, sosem áll meg a kezében a munka!
Elégedetten sétáltam haza. Az utam épp Cukorpálca kisasszony háza előtt vezetett el. Ugye, nem tudtok hibáztatni, hogy bekukucskáltam?! Még csak be sem tettem a lábam! Épp csak az ablakhoz nyomtam az orrom! Való igaz: leánykacajt és nehéz ruhák suhogását hallottam a teljesen üres házból. Látni ugyan nem láttam semmi gyanúsat, de amit nem láttam... Vékonyka porréteg fedte a padlót, alig pár napos, de egyetlen lábnyom sem látszott benne - mégis: mintha fiatal lányok játszottak volna odabenn. Azokat a hangokat nem lehetett eltéveszteni. Furcsa, igazán furcsa. Cukorpálca sosem mesélt kísértetekről a házában.
Talán új lakóra volna szükség?
