Oleg épp olyan örömmel fogadta a hírt, mint én. Igaz: nem lesz könnyű évünk, az érkező kisbabával és egy kíváncsi manóval folyton láb alatt, de Olivért annyira megszerettük! Milyen remek, hogy velünk maradhat még egy kis ideig!

Ma volt a napja, hogy ezt a hírt megosztottuk vele és Csillangóval, a tanárával.

• Olivér! - hajoltam le hozzá, és megfogtam a két kezét. Egy pillanatra még felnéztem Csillangóra. - Nem gond, ugye, ha vele kezdem?

Csillangó úr mosolygott és bólintott.

• Nagyon nagy örömmel fogadnánk, ha szeretnél velünk tölteni egy évet. Megtiszteltetés lenne egy igazi karácsonyi manót üdvözölni a háznál, és remélem, sok érdekeset mesélhetünk neked ez év alatt. Azt is remélem, hogy jövőre a barátaid visszatérnek, és mielőtt hazaköltöznél, néhány hetet megint városkánkban töltötök.

Olivér válasz helyett iderohant hozzám, és szorosan, nagyon szorosan átölelt.

• Köszönöm! - suttogta.
• Én köszönöm, kis drágám. Remélem, jól érzed majd magad.
• Nagyon izgalmas lesz! - élénkült fel. - Csillangó bácsi, nem baj? Olyan érdekes lesz, és majd mindent leírok, és utána elmesélem, és hozok haza ajándékokat, és ha szabad, akkor kérek például barna csizmácskát, aminek egyáltalán nem kunkori az orra, és Oleg bácsi azt mondta, hogy megtanít Fekete Péterezni, és még nem tudom, hogy mi az, és Hortenzia néni azt mondta, hogy nyáron ehetek cseresznyét!
• Hát ez így egyszerre kicsit sok lesz. - nevette el magát Csillangó úr. - Örülök, hogy örülsz, Janika, illetve elnézést: Olivér. Gyere még haza velünk összepakolni, aztán holnap költözhetsz. Holnapután pedig el is búcsúzunk.